Generál kivitelezőként járulhattunk hozzá a Magyarországon élő, halmozottan hátrányos helyzettel élő ifjúság méltó életkörülményeihez
Ópusztaszeren épült fel az a lakásotthon, mely állami gondozásban lévő fiatalkorú lányok számára kíván színvonalas lakhatási körülményeket biztosítani.
A kivitelezést közbeszerzési eljárás során társaságunk nyerte meg. Azon túl, hogy feladatként is kihívást jelentett számunkra a komplett, generál kivitelezés megszervezése, irányítása és megvalósítása, a kitűzött cél is nemes gondolatként lebegett mindvégig szemünk előtt. A megépítendő leányotthon egy három lakóegységből, gyakorlatilag több szobás teljes értékű lakásokból áll. Az épületben kialakításra került ezen túl fogadószoba az érkező látogatóknak, nevelői szoba a pedagógusoknak, és orvosi szoba az egészségügyi problémák helyben történő kezelése céljából. A lakások úgy lettek kialakítva, hogy teljesen visszaadják egy mai, modern otthon képét, padlófűtéssel, mosókonyhával, amerikai nappalival stb. lettek felszerelve.
Az otthon 20 fiatal számára nyújt kiemelkedő életkörülményeket, hogy betöltve a 18. életévüket a családokban nevelkedett társaikkal azonos esélyekkel vagy hasonlókkal indulhassanak el a nagybetűs életben.
A kivitelezés mind a munkafolyamataiban, mind pedig az eszmei hozadékában nagyszerű és emlékezetes volt a társaság életében.